Diákok beszámolókat írnak háborús emberi jogi visszaélésekről és következményeikről

Az YHRI nemzetközi fejlesztési igazgatója, Tim Bowles és a nyugat-afrikai programigazgató, Jay Yarsiah négy napon keresztül dolgozott együtt Freetownban az Alapítvány a Nemzetközi Méltóságért (Foundation for International Dignity – FIND) Sierra Leone-i programigazgatójával, David Mondesilával az YHRI-nek az ország középiskolás tanulói számára megrendezett emberi jogi vezetői versenye során. Ez volt az első ilyen verseny.

Július 11-én, szerdán Tim vezetési és előadás-tartási szemináriumot tartott a vezető szerepet betöltő diákoknak, akik a FIND Sierra Leone-i irodáinak közelében lévő három középiskolából érkeztek. A következő napon az egymással versengő iskolák emberi jogi klubjainak tagjai cikkeket adtak le a háborús emberi jogi visszaélések által leginkább befolyásolt közösségek jelenlegi állapotáról. A Prince of Wales Középiskola arról készített cikket, hogy milyen körülmények között élnek azok a háborús áldozatok, akik valamelyik végtagjukat elvesztették a háború során, és hogy milyen változások lennének szükségesek számukra. Az Állami Szakközépiskola programja a nemi erőszak és a kínzás áldozatairól készített cikkeket. A Freetowni Leányiskola győztes csapata a háborús veteránok, különösképpen a korábbi gyermekkatonák állapotáról és kilátásairól írt beszámolót. A vendégelőadók között szerepelt Shellac Sonny Davies, a Nemkormányzati Szervezetek Sierra Leone-i Társaságának ügyvezető igazgatója.

A fórum zárásakor az egyik tanuló a következőket írta: „Sokat tanultam a program kezdete óta. ... Gyermekaktivistaként ígéretet teszek, hogy el fogom juttatni az üzenetet azokhoz, akik nem részesülhetnek abból a kiváltságból, hogy részt vegyenek ebben a képzési programban. Szeretném, ha az YHRI segítene felhívni a szüleink, gyámjaink és a vidéken élő barátaink figyelmét, hogy ők is megismerjék az alapvető emberi jogokat, és gyakorolják őket.”