Célunk
A Fiatalok az Emberi Jogokért Nemzetközi Szervezetének célja felvilágosítani a fiatalokat az emberi jogokról, különösen az ENSZ Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatáról, és ösztönözni őket, hogy a tolerancia és a béke értékes szószólóivá váljanak.
A gyerekek jelentik a jövőt. Ismerniük kell az emberi jogokat, és tudniuk kell arról, hogy felelősséget kell vállalniuk a saját maguk és a társaik védelmében. Ha ráébrednek ennek fontosságára, és tesznek ezért az ügyért, akkor ez az üzenet mindenhová eljut, és egy napon az egyetemes emberi jogok megvalósulnak ahelyett, hogy csupán idealista álmok maradnának.
Az Egyesült Nemzetek Szervezetének Nagygyűlése azt indítványozta, hogy „az országok vagy tartományok politikai különbözőségére való tekintet nélkül, legfőképpen az iskolákban és egyéb oktatási intézményekben terjesszék, helyeztessék közszemlére, olvastassák és ismertessék” az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatát (ENSZ, 1948).
A Fiatalok az Emberi Jogokért Nemzetközi Szervezete ennek a célnak a megvalósulását olyan egyszerű, ám kiváló minőségű emberi jogi oktatási anyagokkal segíti elő, amelyek fiataloknak, tanároknak, tisztviselőknek, egyszóval mindenkinek hasznosak.
„Azért vagyunk itt, mert tudjuk, hogy csak a műveltség vezet ki az emberi szenvedés börtönéből; ez a kulcs ahhoz, hogy minden emberi lény számára megadjuk a lehetőséget; a kulcs a szabad és reményteljes jövőhöz. Azért vagyunk itt, hogy egy olyan évtizedet indítsunk el, amelyben ez a remény valóra válik.” – Kofi Annan, az Egyesült Nemzetek Szervezetének volt főtitkára