A holnap valódi vezetőinek megteremtése
A Fiatalok az Emberi Jogokért Nemzetközi Szervezete (Youth for Human Rights International – YHRI) szövetségre lépett a Kaliforniai Diáktanácsok Szövetségével (California Association of Student Councils – CASC), hogy fiatal vezetőket oktassanak az emberi jogokról a CASC éves kaliforniai ifjúsági csúcstalálkozójának (Youth Action Summit of California – YASC) részeként.
Mivel a kaliforniai középiskolákból minden ötödik tanuló kihullik, igen sürgető a középiskolás tanulók oktatása, hogy valódi vezetőket faraghassunk belőlük.
„Először két évvel ezelőtt kezdtem a CASC-vel dolgozni, amikor meghívtak, hogy emberi jogi oktatást nyújtsak a résztvevőknek, és büszke voltam, hogy idén újra eljöhettem. Ezek a fiatalok jelentik a jövőnket, és létfontosságú, hogy úgy nőjenek fel, hogy értik az emberi jogokat, és tiszteletben tartják őket” – mondta Tracie Morrow, az YHRI közönségkapcsolati igazgatója.
A CASC egy diákok által vezetett szervezet, amely több mint 60 éve létezik. Célja, hogy javítsa az élet minőségét a világban, azáltal hogy különböző hátterű és sokféle kultúrából érkező személyekből gyakorlott és etikus vezetőket hoz létre.
Az YHRI célja a fiatalok emberi jogokra való oktatása, hogy a tolerancia és a béke értékes támogatóivá váljanak.
Ezért a YASC részeként két szemináriumot tartottak a tanulóknak „Mik az emberi jogok?”, illetve „Mit tehetsz az emberi jogokkal kapcsolatban?” címmel.