NetAid Bolygószintű Cselekvési Díjak
Az emberi jogok területén 2001 óta végzett munkája nyomán a 16 éves Claire Kevittet, a Fiatalok az Emberi Jogokért Nemzetközi Szervezetének ifjúsági elnökét beválasztották a nagynevű NetAid Bolygószintű Cselekvési Díjak 2006/2007-es, májusban New Yorkban megrendezésre kerülő rendezvényének zsűrijébe.
A NetAid Bolygószintű Cselekvési Díjakat olyan középiskolai diákoknak ítélik oda az Egyesült Államokban, akik szegény országokban élő emberekre hatást gyakorló projekteket szerveztek és vittek véghez, vagy felhívták a figyelmet a világszintű szegénységre a saját közösségükben. A díjak olyan fiatalokat ismernek el, akik kiváló vezetési képességeket mutattak olyan területeken, mint a HIV/AIDS megelőzése, az éhezés csökkentése és az oktatási lehetőségek javítása. A zsűri az újítás, együttműködés, vezetés, ösztönzés és a kiváltott hatás tekintetében ítéli meg a jelentkezőket, és a díjazottak 5000 dollárt kapnak, amit az egyetemi tanulmányaikra vagy egy általuk választott jótékonysági célra használhatnak fel.
Claire együtt fog ülni a zsűriben James F. Hoge-dzsal, a Human Rights Watch (emberi jogi figyelőszervezet) alelnökével, a Nobel-békedíjas Ellie Weisellel és más nagyra becsült emberi jogi aktivistákkal.
Claire a Fiatalok az Emberi Jogokért Nemzetközi Szervezetével folytatott emberi jogi munkássága során eljutott Angliába, Dél-Koreába, Indiába, a Capitoliumba, illetve az ENSZ New York-i székházába, ahol beszélt a fiatalok szerepéről az emberi jogokkal kapcsolatos tudatosság növelésében, valamint ifjúsági csúcstalálkozókat és vitafórumokat vezetett.