A Fiatalok az Emberi Jogokért glendale-i csoportjának szóvivője felszólalt a 2006-os „Béke Napján”.
Lehet, hogy a háború és a terrorizmus uralja az újságok főcímeit világszerte, de a kaliforniai Glendale a békét tűzte ki célul, és a 14 éves Alexis Mathes e mozgalom központjában van.
Alexis Mathes a Fiatalok az Emberi Jogokért Nemzetközi Szervezete (YHRI) glendale-i csoportjának szóvivője, és az elmúlt két évben az YHRI nemzetközi hírlevelét szerkesztette.
Alexis szerte a világon gyermekek ezreit egyesítette 2006-ban a béke világnapjának megünneplése során, amikor glendale-i Verdugo Adobe Parkban a „béke fájánál” a következő beszédet tartotta negyven gyereknek:
„Ma itt Glendale-ben részt veszünk egy egész világra kiterjedő eseményben, a béke világnapjában. Szerte a világon 3500 hasonló esemény zajlik 187 különböző országban. Mindannyian békét akarunk.
1981-ben az ENSZ a rendes ülésszakának első napját a béke világnapjává nyilvánította, és felhívott minden csoportot és egyént mindenütt, hogy tartsák meg ezt a napot.
A New York-i ENSZ-székháznál különleges szertartással emlékeznek meg erről a napról a Béke Harangja mellett. A harang, amelyet közel 60 ország népei által adományozott érmékből öntöttek, a Japán ENSZ Társaság ajándéka az ENSZ-nek.
Az ENSZ főtitkára minden évben elmond egy különleges üzenetet, mielőtt megkondítja a harangot, és világszerte felszólítja az embereket, hogy gondolkodjanak el egy pillanatra a béke egyetemes célján.
Később az ENSZ megnyitó ünnepsége során ottani idő szerint 15.00 órakor egyperces néma csendet fognak tartani.
Ez egybe fog esni a mi békéről való megemlékezésünk pillanatával itt Glendale-ben déli 12-kor.
A Fiatalok az Emberi Jogokért szervezete csatlakozik az ENSZ-hez a béke céljában azáltal, hogy az emberi jogokra oktatja a fiatalokat. A tudás hatalom, és azok, akik nem ismerik a jogaikat, könnyen elveszíthetik vagy soha el sem érik őket. Mindenütt fel akarjuk világosítani a fiatalokat az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatáról.”