Hírlevél a 2009-es nemzetközi körútról
A Fiatalok az Emberi Jogokért Nemzetközi Szervezetének 2009-es nemzetközi körútja változatos és néha kalandos eseményekből állt. Az YHRI elnöke, Mary Shuttleworth kisebb és nagyobb országokba is ellátogatott, új barátokra tett szert, és terjesztette az üzenetét: legyen béke és tolerancia az egész világon.
Mexikóban kezdtünk, ahol voltak találkozóink multinacionális média- és telekommunikációs cégekkel, valamint olyan kormányhivatalokkal is, amelyek a fiatalokkal, a diszkriminációellenességgel és az emberi jogokkal foglalkoznak.
A Barbadosra tett látogatásunk egyik fénypontja egy találkozó volt oktatási tisztségviselőkkel és a kormány néhány vezetőjével, akik rögtön meg is hívták az YHRI-t, hogy vegyen részt egy másnapi felvonuláson.
A kolumbiai látogatás során a média, a hadsereg és a kolumbiai elnöki hivatal tisztségviselőivel voltak találkozók. Itt volt egy olyan rendezvény is, amelyet több kormányhivatal együtt finanszírozott.
Dél-Amerika déli részén Argentína volt az első ország, amelyet az YHRI meglátogatott. Shuttleworth számos kormányzati vezetővel és cégvezetővel találkozott, továbbá bemutatót tartott a Buenos Aires-i törvényhozás előtt.
A világ egyik legújabb országában, Kelet-Timorban tett látogatás a kormány és a nemzetközi közösség vezető tisztségviselőivel találkoztak. Ezt követően az ausztrál Darwin városba látogattak el, hogy találkozzanak az ausztrál őslakosokkal.
Közel-keleti szakaszán a nemzetközi körút vezető nonprofit szervezetekkel találkozott a jordániai Ammánban, például egy világhírű gyermekmúzeummal. Ez és a többi ilyen találkozó a különféle országok múzeumaiban és könyvtáraiban jól mutatta, hogy e fontos oktatási és kulturális intézmények vezetői szükségesnek érzik és akarják az emberi jogi programjainkat.
Ezután Moszkva következett, ahol vezető oktatási tisztségviselőkkel és az országos ifjúsági könyvtár igazgatójával találkoztak.
Svájc az utolsó pillanatban került a nemzetközi körút útvonalára, miután az YHRI hivatalos meghívást kapott, hogy képviselje az ifjúságot Genfben, a Durban Review Conference-en az ENSZ-nél. Az ENSZ meghívta Angelo Kreuzbergert, az egyik fiatal nagykövetünket. Nagy örömmel üdvözölték Angelo előadását, amelynek a címe „A kultúrák közötti párbeszéd és az emberi jogok” volt.
Dél-Afrikában meglátogatták azt a múzeumot egy történelmi helyszínen, ahol egykor Mahátma Gandhi és Nelson Mandela raboskodott. További találkozókon is részt vettek a kormány, a hadsereg, a média és az országos könyvtár tisztviselőivel.
A nemzetközi körút ugandai látogatásának részét képezték a parlament tagjaival való találkozók és egy jelentős egyetemen tartott előadás.
A nemzetközi körút öt kontinenst járt be, és ennek során meglátogatott kormányhivatalokat éppúgy, mint árvaházakat, de tanárokkal és a média képviselőivel is találkozott. A társadalom olyan területei nyíltak meg, amelyekkel eddig nem álltunk kapcsolatban, ezek között volt egy gyerekmúzeum és több multinacionális cég is. A reakció a világ minden táján nagymértékű nemzetközi elfogadottságot jelzett, valamint az igényt az YHRI által nyújtott kiváló emberi jogi oktatási programok iránt.
A következő lépés az YHRI nemzetközi csúcstalálkozója lesz, amelyet Genfben tartanak augusztus végén. Ez lesz az első alkalom, hogy a nemzetközi csúcstalálkozót Európában tartják.
http://humanrightsworldtour.blogspot.com/