A Fiatalok az Emberi Jogokért Nemzetközi Szervezete elindítja a harmadik éves nemzetközi körútját, hogy ismertté tegye az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatát

A Fiatalok az Emberi Jogokért Nemzetközi Szervezete ezen a hétvégén megkezdte a harmadik éves nemzetközi körútját, annak a kampánynak a részeként, hogy az emberi jogok oktatásának világszerte történő bevezetésével valóra váltsa az emberi jogokat. Sürgősen rá kell venni minden országot, hogy tartsa tiszteletben az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatát, és szerezzen neki érvényt. Ezt mutatja az a tény is, hogy napjainkban 100 millió gyermek él az utcákon, és 115 millió általános iskolás korú fiatal nem jár iskolába, valamint a becslések szerint 1,5 millió gyereket adtak el rabszolgának az elmúlt évben.

A Fiatalok az Emberi Jogokért Nemzetközi Szervezete azt vallja, hogy az emberi jogok biztosításához a kulcs az, hogy a mai fiatalok oktatásának része legyen az Egyetemes Nyilatkozat. Annak érdekében, hogy az Egyetemes Nyilatkozat mind a 30 cikkét életre keltsék mind a fiatalok, mind a felnőttek számára, a Fiatalok az Emberi Jogokért és a Nemzetközi Szcientológia Egyház összefogott, hogy elkészítsenek 30 társadalmi célú hirdetést.

Az első három ilyen hirdetést 2005-ben mutatták be, és megtekinthetők a Fiatalok az Emberi Jogokért weboldalán, továbbá le is lehet tölteni őket.

A körút 30 rendezvényből fog állni, amelyek mindegyikén kiadnak majd egyet a 30 társadalmi célú hirdetésből. Ezek a rendezvények az USA, Kanada, Nagy-Britannia, Németország, Olaszország, Ausztria, Csehország, Szlovákia, Magyarország, Ukrajna, Törökország, az Egyesült Arab Emírségek, Srí Lanka, Indonézia, Dél-Korea, a Fülöp-szigetek, Ausztrália, Új-Zéland és a Fidzsi-szigetek városaiban lesznek.

Ha további információkat szeretne a Nemzetközi Szcientológia Egyház (CSI) emberi jogi kampányairól, hívja a CSI Emberi Jogi Alosztályát a +1 (323) 960-3500 telefonszámon. Ha további információkat szeretne a Fiatalok az Emberi Jogokért Nemzetközi Szervezetéről, hívja a +1 (323) 663-5799 telefonszámot, vagy küldjön e-mailt: info@youthforhumanrights.org

Útvonal
július 1., szombat (Los Angeles, USA) – indulás
1. emberi jog: Mindannyian szabadnak és egyenlőnek születtünk

július 2–3., vasárnaphétfő (Washington, USA)
2. emberi jog: Nincs megkülönböztetés

július 3–5., hétfőszerda (Toronto, Kanada) – két rendezvény
3. emberi jog: Az élethez való jog
4. emberi jog: Nincs rabszolgaság

július 6–7., csütörtök–péntek (London, Anglia) – két rendezvény
5. emberi jog: Nincs kínzás
6. emberi jog: Vannak jogaink, akárhová is megyünk

július 7–10., péntekhétfő (Berlin, Németország) – négy rendezvény
7. emberi jog: A törvény előtt mindenki egyenlő
8. emberi jog: Az emberi jogokat a törvény védi
9. emberi jog: Nincs jogtalan letartóztatás
10. emberi jog: A nyilvános tárgyaláshoz való jog

július 10–12., hétfőszerda (Velence, Olaszország) – két rendezvény
11. emberi jog: Bűnösségünk bebizonyításáig ártatlanok vagyunk
12. emberi jog: A magánélethez való jog

július 12–13., szerdacsütörtök (Bécs, Ausztria) – két rendezvény
13. emberi jog: A mozgás szabadsága
14. emberi jog: A menedékjog

július 13., csütörtök (Prága, Csehország)
15. emberi jog: Jog az állampolgársághoz

július 14–15., péntekszombat (Pozsony, Szlovákia) – két rendezvény
16. emberi jog: Házasság és család
17. emberi jog: A jog az ember saját dolgaihoz

július 16–18., vasárnapkedd (Budapest, Magyarország)
18. emberi jog: A gondolat szabadsága

július 19–20., szerdacsütörtök (Kijev, Ukrajna)
19. emberi jog: A kifejezés szabadsága

július 20–23., csütörtökvasárnap (Isztambul, Törökország)
20. emberi jog: A gyülekezési szabadság

július 23–25., vasárnapkedd (Dubai, Egyesült Arab Emirátusok)
21. emberi jog: A demokráciához való jog

július 26–27., szerdacsütörtök (Szingapúr)
22. emberi jog: Szociális biztonság

július 28–30., péntekvasárnap (Colombo, Srí Lanka)
23. emberi jog: A dolgozók jogai

július 31. – augusztus 2., hétfőszerda (Szöul, Dél-Korea)
24. emberi jog: A játékhoz való jog

augusztus 2–4., szerdapéntek (Manila, Fülöp-szigetek)
25. emberi jog: Szállás és élelem mindenki számára

augusztus 5–8., szombatkedd (Sydney, Ausztrália) – két rendezvény
26. emberi jog: A tanuláshoz való jog
27. emberi jog: A szerzői jog

augusztus 8–10., keddcsütörtök (Auckland, Új-Zéland) – két rendezvény
28. emberi jog: Egy szabad és tisztességes világ
29. emberi jog: Kötelességeink

augusztus 10–13., csütörtökvasárnap (Nadi, Fidzsi-szigetek)
30. emberi jog: Senki sem veheti el tőlünk az emberi jogainkat.