A Fiatalok az Emberi Jogokért Nemzetközi Szervezetének 2009-es nemzetközi körútja
„Végül is hol kezdődnek az egyetemes emberi jogok?
A közvetlen környezetünkben, az otthonunkhoz közel – olyan közeli és olyan jelentéktelen helyeken, amelyek nincsenek rajta egyetlen világtérképen sem. Ám az egyes ember számára ezek a helyek jelentik a világot – a környék, ahol él; az iskola vagy egyetem, ahová jár; a gyár, gazdaság vagy iroda, ahol dolgozik. Ilyen helyeken igényel minden férfi, nő és gyermek egyenlő jogokat, egyenlő lehetőségeket, egyenlő bánásmódot – diszkrimináció nélkül. Ha ezek a jogok e helyeken nem jelentenek semmit, akkor alig jelentenek valamit bárhol másutt.” – Eleanor Roosevelt
Az ENSZ Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata aláírásának 60. évfordulója tiszteletére hatodik alkalommal fogjuk körbejárni a világot a hatodik éves nemzetközi körutunkkal, hogy megünnepeljük az elvégzett kiváló munkát, és ösztönözzük ennek a fontos dokumentumnak a további terjesztését, népszerűsítését és olvasását az oktatási intézményekben szerte a világon.
A Fiatalok az Emberi Jogokért Nemzetközi Szervezetének (YHRI) célja felvilágosítani a fiatalokat az emberi jogokról – különösen az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatáról –, és ösztönözni őket, hogy egy életre a tolerancia és a béke szószólóivá váljanak.
Az YHRI 2004-es, 2005-ös, 2006-os, 2007-es és 2008-as nemzetközi körútjai majdnem 70 országba jutottak el, bemutatva az emberi jogi oktatási programjainkat államfőknek, vezetőknek és pedagógusoknak, továbbá fiataloknak az egyetemeken, iskolákban, kórházakban, javítóintézetekben és árvaházakban.
A 2008-as YHRI-világkörút a világot körbeutazva eljutott Haitire, Venezuelába, Marokkóba, Nigériába, Kenyába, Egyiptomba, Pakisztánba és Tajvanra. A média mindenhol megjelent, és beszámolt a közjogi méltóságoknál, tisztségviselőknél, vallási és közösségi vezetőknél, illetve a fiataloknál tett látogatásokról. Új barátságok születtek, és együttműködések jöttek létre, hogy az emberi jogok oktatását új szintre emeljük.
Eddig ezek a körutak milliók életére voltak hatással, egyrészt a közvetlen találkozókon, másrészt a tevékenységeinkről szóló médiabeszámolókon keresztül. Az YHRI-nek jelenleg több mint 180 csoportja van világszerte, és olyan országokban hajt végre oktatási projekteket, mint például Ausztrália, Kanada, Dánia, Guyana, India, Japán, Marokkó, Puerto Rico, Dél-Afrika és az USA. Legfőbb ideje, hogy megünnepeljük az elért eredményeinket, és felkészüljünk a még előttünk álló munkára.
Az YHRI 2009-es nemzetközi körútja érinteni fogja Argentínát, Ausztráliát, Barbadost, Kolumbiát, Jordániát, Mexikót, Oroszországot, Dél-Afrikát, Svájcot, Kelet-Timort, Ugandát és az USA-t. Minden országban méltóságokkal és vezetőkkel fogunk találkozni, valamint közösségi rendezvényeket tartunk. Ezenkívül videók és fényképek készülnek tevékenységeinkről, hogy tovább népszerűsítsük a körutat.